Míg mások a hegyeiket, mi a pusztáinkat mutogatjuk. Míg mások erdőiket, mi a szántóföldjeinket próbáljuk megóvni. Míg mások a fejlett iparukra, mi a szorgos földműveseinkre vagyunk büszkék.
Nehéz megfogalmazni, hogy miben vagyunk mi mások, akik itt élünk a Dunától keletre és északra közepünkben a Tiszával. Az sincs kizárva, hogy egyáltalán nem létezik olyan markáns tulajdonság, felfogás, ami bennünket vajdaságivá tesz.
Gazdasági szempontból két számmal határoznám meg, hogy mik is vagyunk „40 százalék oda és a legjobb esetben 7 százalék vissza”. És itt kezdődik az a rész, ahol apámmal más emlékeink vannak arról, hogy mi is az, hogy vajdaságinak lenni, vagy akár magyarnak lenni Vajdaságban. Ő tisztán emlékszik, rá, hogy milyen volt az, hogy önálló rendőrség és igazságszolgáltatás, fejlesztési bank vagy akár saját bevételi források. Én már csak könyvekből olvashatom mind ezt, nem is tudok olyan nosztalgikus érzéseket táplálni iránta, mint a szüleink, hisz nem találkoztam velük, nem éreztem, hogy mennyivel könnyebb az, ha önmagunkért, a közösségünkért dolgozunk, tanulunk. Merőben más az, ha tudja az ember, hogy befizetem azt a fránya adót és holnap majd épül belőle egy iskola a falumban, vagy egy modern út a városomban, mint ha ebből a pénzből heted hét országon túl egy barikád épül, egy ismeretlen határátkelőn, egy vitatott területen.
Jó erre a nosztalgiára építkezni, hisz a jóra szívesebben gondol bárki, mint a rosszra, csak kihasználni nem szabadna. Erre próbált építkezni a LégySZiVes párt is (egy kártya partin halottam ezt a megnevezésüket a ligásoknak) Nem csak szerbek, magyarok vagyunk itt, hanem még sok-sok nemzet, akik identitását meghatározza az, hogy ugyanazt a földet szeretjük és próbáljuk megvédeni. Jó elképzelés az, hogy nemzeti érzéseinket félre téve egy közös zászló alatt szálljunk síkra az autonómiánkért, de, ha olyan gyorsan feladják ezt a nemes célt, mint a liga akkor fölösleges összecsődíteni a népet. Nem is csoda, hogy nem sikerül nekik, hisz a nagy álmuk vagy inkább kutyacsontjuk a traktorok egyszeri regisztrálásának bevezetése is nagy falatnak bizonyult négy évig a kormánykoalícióban.
Eközben mi vajdasági magyarok meg sorra harcoljuk ki azt, ami nekünk jár, amit ígértünk, amit felvállaltunk. Nemzeti tanácsok, vagyon-visszaszármaztatás vagy akár hét százalék. Nem csoda, hogy adta magát a dolog, hogy akkor majd mi felvállaljuk ezt a terhet, majd mi megpróbálunk vajdaságnak jogokat kicsikarni, mert nem félünk leszavazni bárki ötletét, ha az káros ránk nézve, vajdaságiakra. Nyugodtan belénk fektethetik a bizalmát még a ruszinok (ruténok), sokácok vagy bármely más nemzetiségnek, mert jó helyen lesz a szavazata, ebben biztos vagyok.
Legjobban annak örülnék, ha a gyerekeimnek el kell majd mesélnem, hogy milyen volt az, amikor olyanok döntöttek fölöttünk, akik nem kóstolták még a tiszai halászlevet, mert ők már egy „Élhetőbb Vajdaságban” nőnek fel, hogy erre nem lesz lehetőségük emlékezni.
„A szavak csak olyanok, mint azok a kis kövek, melyeket a föld felszínén látsz, de amelyek mégis azt mutatják, hogy lent a föld alatt nagy-nagy sziklák vannak.”
Wass Albert
