HTML

Z(s)endülés

Blogunk bejegyzéseit fiatalok írják, de nem csak fiataloknak.

Friss topikok

A NŐK – csupa nagybetűvel

2012.04.11. 17:17 Mádé

nok.jpgBár már rég az esélyegyenlőség korát éljük, és a nők már nem csak, hogy szavazhatnak, hanem rájuk is szavazhatunk, mégis sokan gondolják, a nő helye tűzhely mellett van. Pedig van út a tűzhelytől a politikusi bársonyszékig!

Engedjétek meg nekem, hogy az elkövetkezendő pár sort a nőknek szenteljem, egy kis elfogultsággal, de annál több igazsággal!

Észrevettük már, hogy szinte kizárólag férfiak kerülnek a média homlokterébe a közelgő választások kapcsán? Kizárólag ők „feszítenek” a kampányplakátokon?

Hol vannak a szép mosolyú, karizmatikus nők?

A skandináv országokban már az a feltűnő, ha nincs nő a kormányban. Nyugat-Európában is egyre több a női miniszter, sőt már az egykori vasfüggönyön túl is megjelentek a kosztümös állam- és kormányfők. De mi a helyzet Szerbiában? A jelenlegi parlamentünk, 250 helyének kicsivel több mint egyötödét, nők foglalják el, ami mondhatni, azért annyira nem kevés, mégsem elegendő az érvényesüléshez, pláne, ha azt nézzük országunk nem egyötöde, hanem több mint fele, nő. Tovább>>

Címkék: politika egyenjogúság mádé VMSZ politikus nő

A bejegyzés trackback címe:

https://zsendules.blog.hu/api/trackback/id/tr344385129