HTML

Z(s)endülés

Blogunk bejegyzéseit fiatalok írják, de nem csak fiataloknak.

Friss topikok

Vajdaságról Vajdaságért

2012.05.01. 08:08 Mádé

mosoly.jpgEgy lépés a másik után, ilyen mozgásban tudunk haladni napról napra, évről évre. A lépések előrehaladásában tudnak segíteni az időnként megrendezett választások. Ilyenkor tudunk megállni, nagy levegőt venni és újult erővel tovább menni. Olykor jó a régi, de sokszor kell váltás, változás. Szerbia esetében pedig nem túlzás azt mondani, nem egyszerűen változásra, hanem haladásra van szükség, mert sokszor érzem, ez az ország egyet lép előre, majd rögtön ezután kettőt hátra. Pedig annyi kiaknázatlan kincset látok.

– az emberekben rejlő sokszínűséget

Vajdaságban élünk, azon a helyen, ahol egyszer szerb jön szembe, egyszer magyar, másszor pedig bosnyák vagy szlovák. Soknemzetiségű, -nyelvű, -kultúrájú, -vallású vajdasági közösségünk már régóta büszkeségünk, kihívásunk és nehézségünk is egyben. Ennek az egymás mellettiségnek egy sor kikerülhetetlen velejárója van, amelyek nem rossz dolgok, amelyekhez tolerancia kell, amelyek egyedivé tehetnek minket. Tovább>>

komment

Címkék: választások vajdaság május 6 multikulturalizmus mádé

A bejegyzés trackback címe:

https://zsendules.blog.hu/api/trackback/id/tr904481670
süti beállítások módosítása