Furcsa egy nép a miénk. De még különösebb az a vajdasági magyar politikus, aki tényleges cselekvés hiányában csak üres szólamokat durrogtat, támad, kritizál és közben hosszú idő óta semmit nem tesz le az asztalra.
Furcsa egy világot élünk. A papír sok mindent elbír és lehet játszani a szavakkal. A játék is különös, Kosztolányi óta pláne. „Csodaszép” dolog, de ez esetben sajnos jónak nem mondható. Sőt, szerintem kifejezetten káros. Kártékony, közösségünket gyengítő és züllesztő tevékenység. Sajnos vannak olyan pártjaink, akik nem ideológiai elköteleződés mentén szerveződnek, hanem a támadás és a körlevelek szentségében hisznek. Ilyenkor merül fel bennem a létezés értelmének kérdésfeltevése. Vannak, vagyunk, de mi célból? Egyáltalán nem mindegy, hogy építünk vagy rombolunk. Hogyan tudjuk úgy erősíteni a vajdasági magyarságot, ha egymásra köveket dobálunk, és valótlan frázisok mögé bújva próbáljuk leplezni gyöngeségünket?