Van, aki becsülettel csinálta végig ezt a kampányt, van, aki tisztességtelenül. Volt, aki következesen politizált, voltak, akik elárultak bennünket és visszaéltek a szavazók bizalmával. Mögöttünk van négy év, tudjuk ki mit tett le az asztalra. Előttünk áll egy új időszak, megannyi lehetőség, új esélyek. A vízválasztó május hatodika lesz. Az emberek bizakodnak, támogatnak bennünket, soha nem tapasztalt közösségi erő kovácsol össze minket, vajdaságiakat. Végre érezni azt a formálódó egységet, ami a Vajdasági Magyar Szövetség égisze alatt születik. Szinte mindent elmondtunk a mögöttünk lévő kampányban, minden tőlünk telhetőt megtettünk az elmúlt négy évben. Az idősebb generációk a VMSZ –re szavaznak, mert sok mindent megéltek már, van viszonyítási alapjuk és a bölcs tapasztalat irányítja kezüket a voksoláskor. A fiatalok a jövőt látják bennünk, a rájuk váró lehetőségeket. És nem közömbösek. Tisztán látnak, mérlegelnek és összehasonlítanak. A ráció és az emóció is minket igazol. Van egy átfogó, világosan megfogalmazott programunk, konkrét elképzeléseink, amelyek mentén építkezünk. És ott az érzelmi háttér, az az élmény, ami a közös entitásból, a nemzettudatunkból táplálkozik. Azt mondják, döntéshozatalkor az emocionális töltet dominál. Meg kell nyilvánulnia a közös erőnek, a közös vajdasági akaratnak. És érezni a levegőben a megismételhetetlen lehetőséget. Ott lappang a pillanat esélye, hogy megmutassuk, mire is vagyunk képesek. Szkepticizmusnak, passzivitásnak nincs helye. Én hiszem azt, hogy május 6-án beérik a VMSZ több éves harca, küzdelme. Ismételten bebizonyíthatjuk a Kárpát – medencei magyarság körében, hogy mire vagyunk képesek. Emelt fővel, méltóságteljesen, tiszta lelkiismerettel. Tovább>>

Egy lépés a másik után, ilyen mozgásban tudunk haladni napról napra, évről évre. A lépések előrehaladásában tudnak segíteni az időnként megrendezett választások. Ilyenkor tudunk megállni, nagy levegőt venni és újult erővel tovább menni. Olykor jó a régi, de sokszor kell váltás, változás. Szerbia esetében pedig nem túlzás azt mondani, nem egyszerűen változásra, hanem haladásra van szükség, mert sokszor érzem, ez az ország egyet lép előre, majd rögtön ezután kettőt hátra. Pedig annyi kiaknázatlan kincset látok.

– az emberekben rejlő sokszínűséget

Vajdaságban élünk, azon a helyen, ahol egyszer szerb jön szembe, egyszer magyar, másszor pedig bosnyák vagy szlovák. Soknemzetiségű, -nyelvű, -kultúrájú, -vallású vajdasági közösségünk már régóta büszkeségünk, kihívásunk és nehézségünk is egyben. Ennek az egymás mellettiségnek egy sor kikerülhetetlen velejárója van, amelyek nem rossz dolgok, amelyekhez tolerancia kell, amelyek egyedivé tehetnek minket. Tovább>>

„Minden népnek olyan kormánya és vezetője van, amilyet megérdemel!

Alexis de Tocqueville

Orbán Viktor szavai megmosolyogtattak és büszkeséggel töltöttek el a virágkiállításon, hiszen szerinte mi vajdasági magyarok sáfárkodunk legjobban a politikai életben, lekörözve a többi határon túli magyar politikai szereplőt. Ha kell, egyébként akkor megadjuk a receptet a többieknek is, ami több részből tevődik össze. Egy jó közösség záloga az egymás iránti bizalom és ezt a bizalmat kell megszerezni, majd megőrizni folyamatosan, töretlenül.  Nekünk sikerült elérni, azt, hogy ha a szavunkon fognak az emberek, akkor ne keljen szégyelnünk semmit, nincs takargatni valónk és nem vagyunk rákényszerülve, hogy ujjal mutogassunk másokra. Inkább ránk mutogatnak ujjal, mert példaértékűt alkottunk, alkotunk az évek hosszú során a Vajdasági Magyar Szövetséggel.

Négy évvel ezelőttig Amerikában volt egy mondás, ha a sohanapjára akartak rámutatni, ami így szólt: „Majd, ha a Fehér Házban néger lesz az elnök!” Mivel bekövetkezett, amit csak szarkasztikusan használtak elgondolkodtatott engem is és párhuzamot vontam a szerbiai esettel. Tovább>>

Nem régiben olvastam egy érdekes felmérésről, érdekes, de korántsem újdonság, hiszen már nem először készítették el. A felmérés lényegét a boldogság képezi, az országok boldogságindexét mérték.

A mérés apropójának magyarázata, hogy nem csupán a GDP nagysága dönti el, hogy mennyire boldogok egy ország lakói. A bruttó hazai termék helyett egyre inkább elterjedt mérőszám a nemzeti összboldogság index, amit ma már a közgazdászok is használnak. Néhányuk szerint az állampolgárok boldogsága, az, hogy hány évet élnek le elégedetten, fontosabb mutató lehet, mint egy-egy ország fejlettsége. Tovább>>

„Az államférfi a következő nemzedékre gondol, a politikus csak a következő választásokra.”

            Sir Winston Churchill

Négy évvel ezelőttre visszaemlékezve, nem gondoltam volna, hogy ez az ország nem tud majd kimozdulni a gödörből. Akkor is voltak előre hozott választások, most is, csak most az elnökválasztásba kóstolunk bele előbb, akkor pedig a parlamenti választások kerültek hamarabb terítékre.  Egy normális országban, ha jól mennek a dolgok, akkor az ilyesmi nem szokás.

Ugyebár világválság volt, ennek következménye nálunk is érezhető még mindig, beígért 200 ezer új munkahely olyannyira nem valósult meg, hogy talán körülbelül ennyi szűnt meg sajnos. Mivel önerőből nem is tudunk teremteni ezért a Nyugati országokra vagyunk szorulva, de e helyett józan gondolkodásnak ellentmondva választási kampányban egy tucat olyan párttal találkozunk, akik inkább Oroszországban bíznak. Amikor azt állítja a Vajdasági Magyar Szövetség, hogy nem normális az ország, amiben vagyunk akkor, Oroszország az, amelyikről elmondhatjuk, hogy talán még a miénktől is nem normálisabb!

Visszatérve a gazdaságunkra, ugyebár szinte mindenféle szektorunk küszködik, de mind mástól szenved. Egy ország számára a legtisztább bevétel talán, ha sikerül turistákat becsalogatni, akik pénzt költenek el, de azok után, hogy egy agyonvernek egy francia fiatalt Belgrádban, vagy, hogy a horvát szurkolókat szervezetten megtámadják az ország utón, ugyan kinek lesz mersze eljönni, kikapcsolódni Szerbiába? Ha csak nem veszély és kalandtúrákat szerveznek majd hozzánk. Tovább>>

Egy dolgot hiányolok a szerbiai politikai elit kampánytevékenységéből. Nap mint nap bombáznak bennünket ígéreteikkel, „jobb életért” kiáltanak megfeledkezve arról, hogy az elmúlt négy év történéseiért ki a felelős. Új arcok, jobb élet – hangzatos kampányszlogenek, amelyek a pillanatnyi politikai helyzet kontextusában nevetségesnek tűnnek. Ígéretek, amelyek önreflexiót igényelnének, ennek hiányában pedig kiüresednek. Visszatérve, hiányolom az emberi hangnemet. Mintha a választópolgárok egy arctalan tömeg elemei lennének, akik a hazugságok tömkelegét kritika nélkül befogadják. A pártok piacra dobják saját magukat, politikusaikat, választási programjukat. Mindenki kínálja saját termékét, de egy valamiről megfeledkeznek. Elfelejtik megkérdezni, hogy miért jó ez nekünk, mi az amire valóban szükségünk van, hogy mit gondolunk egyáltalán. Úgy vélem, hogy a jó politikus szolgálatot végez, az igazi párt nem individualista, hanem a közösség érdekeit, a közjót tartja legfontosabbnak.

Kezdetektől fogva figyelem és részt veszek a Vajdasági Magyar Szövetség választási kampányában. A lehető legkülönfélébb módon, a legsokszínűbb eseményeken keresztül, a legkülönbözőbb témákat érintve szólítottuk, szólítjuk meg a vajdaságiakat. Figyelünk az emberekre, érdekel minket a véleményük, a meglátásaik, gondjaik. Ezt bizonyítja az elmúlt 4 év tevékenysége köztársasági, tartományi szinten és önkormányzatainkban is. Tovább>>

Sokan riadoznak a szó hallatán. Önkéntesen, a közjó érdekében, minden ellenszolgáltatás nélkül, szabadidőnket rááldozva?! Igen! Egyesek idilli képnek hiszik mindezt, pedig egy csipet jó szándékkal, lehetséges.

Mi az önkéntesség?

.…olyan tevékenység, melyet egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmanként, a közös jó érdekében személyes akaratból végeznek anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Az önkéntes nem elsősorban saját családjának segít, munkálkodása hozzáadott értékként jelenik meg, akár mindenki életében. Előnye, hogy elősegíti a társadalmi beilleszkedést, hozzájárul egy összetartó társadalom kialakulásához, a bizalom és szolidaritás kialakításával, illetve a társadalmi tőke megteremtésével. Az önkéntes tevékenység egy lehetőség arra, hogy bármilyen nemzetiségű, vallású, társadalmi-gazdasági hatterű és korú ember hozzájárulhasson a pozitív változáshoz. Az önkéntesség segít környezetünk és közösségünk jobbá tételében. A megosztott társadalmak kibékítésének és kapcsolatuk helyreállításának forrása is lehet. Tovább>>

„A pénzemberek nem hazafiak, és nincs becsületük"
Napóleon

Van egy téma amit, már jó ideje napirenden van. Azokat a magyarokat, akik szerb pártban találják meg barátokat, a nekik való közösséget janicsározzák már egy ideje. Rossz magyaroknak is nevezik őket, tehát kapnak a fejükre hideget, meleget. Talán ezért is nem akartam ezt a témát pedzegetni, mert már annyira sokan foglalkoztak vele. Míg csak nem találkoztam a saját környezetemben velük és nem csak ahol lakok Kishegyesen, hanem még Topolyán is ahová középiskolába jártam.

Megpróbálom tudományos irányból megközelíteni a dolgot, meg hozzá a sokak számára nem ismert fogalom irányából a társadalmi tőke felől. Tovább>>

Maradandó élmény számomra a támogatói aláírások gyűjtése. Félreértés ne essék, nem a papírmunka iránt lelkesedem. A találkozások élménye meghatározó, a párbeszéd a bennünket támogató emberekkel. Szeretem hallgatni az időseket, mert lakonikus mondataikból olyan bölcs meglátások, életigazságok rajzolódnak ki, amelyeket érdemes megjegyezni. A minap összehasonlítottunk. A múltat a mával, a „régiek” életét a mostanival. Más világ van, más az életszemlélete, a tűrőképessége, a lehetőségei a mi generációnknak. De talán így természetes, hogy alkalmazkodunk korunk kihívásaihoz. Vagy nem is? Tovább>>

Bár már rég az esélyegyenlőség korát éljük, és a nők már nem csak, hogy szavazhatnak, hanem rájuk is szavazhatunk, mégis sokan gondolják, a nő helye tűzhely mellett van. Pedig van út a tűzhelytől a politikusi bársonyszékig!

Engedjétek meg nekem, hogy az elkövetkezendő pár sort a nőknek szenteljem, egy kis elfogultsággal, de annál több igazsággal!

Észrevettük már, hogy szinte kizárólag férfiak kerülnek a média homlokterébe a közelgő választások kapcsán? Kizárólag ők „feszítenek” a kampányplakátokon?

Hol vannak a szép mosolyú, karizmatikus nők?

A skandináv országokban már az a feltűnő, ha nincs nő a kormányban. Nyugat-Európában is egyre több a női miniszter, sőt már az egykori vasfüggönyön túl is megjelentek a kosztümös állam- és kormányfők. De mi a helyzet Szerbiában? A jelenlegi parlamentünk, 250 helyének kicsivel több mint egyötödét, nők foglalják el, ami mondhatni, azért annyira nem kevés, mégsem elegendő az érvényesüléshez, pláne, ha azt nézzük országunk nem egyötöde, hanem több mint fele, nő. Tovább>>

Tavaly volt, azt hiszem, amikor nem tudtam hazajutni a földműves tüntetés miatt az egyetemről. Interneten rákerestem a Blicben majd a Magyar Szóban, hátha valamelyik közöl valamit róla, de semmi. Még csak eszembe sem jutott, hogy nem véletlenül nem ír egyik sem az esetről. Majd lassan összeállt a kép, kinek is éri meg, hogy minél kisebb port kavarjon az, hogy elégedetlenség van Vajdaságban a földművesek körében?!  Hát ez egy valakinek az érdeke a demokratáknak!  Mert az állandóan váltakozó fölművelési miniszter már megint keresztbe tett azoknak, akiknek az igényeit ki kellene elégíteni.

Ugye mindenki számára egyértelmű volt, hogy a legnagyobb példányszámú napilap a Blic az a DP szócsövének számít, elég csak belelapozni, mindig jót nevetek a rovaton, amelyben nap vesztesét és a győztesét emelik ki. (demokrata párti a győztes személy, valamely ellenzéki vagy esetleg koszovói politikus a vesztes fél) De nem is ez a lap volt az, amely olyannyira összezavart, hanem a mi újságunk a Magyar Szó, amely a vajdasági magyaroknak íródott, a világ dolgairól és a vajdasági magyar dolgokról. Hogy nem vettem rögtön észre, csak miután leváltották a volt főszerkesztőt, hogy ez a személy végig kijátszott bennünket. Tehát mi Presszburger Csabánk akármilyen szentnek is állította be magát leváltása után mégiscsak kiszolgált valamit, vagy valakiket és azok sajnos nem az olvasók voltak. Tovább>>

Soha nem vártam még így a tavaszt, mint a mostanit. Az ember normális esetben elfogadja az évszakok körforgását és alkalmazkodik az adott körülményekhez, de ez az idei tél mintha túl hosszúra sikeredett volna - nyomasztó volt és szeszélyes. És mintha az emberek is egyre kedvetlenebbek, kiábrándultabbak lennének, mindenhol sok a gond, a megoldatlan kérdés. De úgy érzem elegünk van a hazugságokból, a hamis ígéretekből is. Ezekből pedig ilyenkor, kampány idején hallunk eleget.

Tavasz van. Beköszöntött észrevétlenül. A megújulás csírái bontakoznak, a színtelenségből lassan tarkába borul a világ, mégsem tudom felhőtlenül élvezni. Kampány is van, választásokra készülünk. Egy olyan információáradat forgatagába kerültünk, amelyben nehéz kiigazodni és nagyon sok történés objektív mércével nem mérhető. Ebben az időszakban számomra a legfontosabb a politika és a morál kapcsolatának kérdése. Egyénenként változik, hogy kinek milyen a tűréshatára, de vannak bizonyos dolgok, amelyek mindenkinél kiverik a biztosítékot. Tovább>>

Tanulságos és impulzusokkal teli élményben volt részem a VMSZ sziváci helyi szervezete által szervezett drogellenes tribünön. Drogfogyasztás, függőségi betegségek. Fiatalokat érintő aktuális probléma, amiről igen keveset beszélünk. Szeretjük a szőnyeg alá söpörni a dolgokat és úgy gondoljuk, ha valamit nem emlegetünk, akkor az nem is létezik.

A drog téma rengeteg kérdést, megoldandó feladatot vet fel. Tény, hogy egyre több fiatal válik a kábítószer rabjává nem kis fejtörést okozva ezzel a környezetüknek. Elképesztő intenzitással nő a drogfogyasztók száma és félő, hogy a megfelelő intézkedések hiányában a kábítószer-használat elterjedtsége tovább fokozódik.

Előttünk az élet, ki jobbra, ki balra, ki kelet, ki nyugat.

Egy képzeletbeli utazásra invitállak titeket. Induljatok el vissza az időben, és képzeljétek el magatokat tízévesen. Kint játszatok az utcán, kergetitek egymást, kergetitek álmaitokat, melyeket mind meg szeretnétek valósítani. Sikerült?

Otthon. Otthon Szerbiában, fiatalként, kisebbségiként. Csupa olyan jelző, melyről azt gondolhatnánk, akadályoz minket terveink megvalósításában. Ez nem így van, szülőföldünkön is képesek vagyunk boldogulni! Az álmodozás lehetősége biztosított, hát ne csak éjszakánként, álmunkban repüljünk szép tájakra, fedezzük fel Vajdaságban a csodát! Látnunk kell a lehetőségeket az otthonban, meg kell teremtenünk az alkalmat, a tettek mezejére lépni és onnan tovább, hogy közösségünk mosolyogjon, hogy jó legyen itt élni!

„Ha a kutya fohásza teljesülne, kolbász esne az égből” (török közmondás)

Igazából, csak térképen tudnám behatárolni, mert még a közelében sem voltam Szandzsáknak, de az biztos, hogy nekünk, magyaroknak nem sok keresnivalónk van ott. Pedig úgy néz ki, hogy még is kibontakozik egy kapcsolat.

A történet nagyon egyszerű és közben szomorú is. Mivel elég rosszul kommunikálnak a vajdasági magyar kis pártocskák az interneten ezért nehéz nekünk, fiataloknak követni őket, híreket meg tudni róluk, az is lehet, hogy nincs is mit megtudni. Adott négy kis párt, nevüket most nem sorolom fel, mert csak összezavarnának, tehát fogják magukat és összefognak, hogy majd négyen egy (1!!!!!) mandátumot elcsípnek a köztársasági parlamentben, ez volt a Magyar Fordulat, ha valaki nem tudná.  Na már most 4 hataloméhes pártvezető áll egymással szemben tudni lehetett, hogy ebből jó nem fog kisülni. Meg, gondolom ők is számolgattak ugyanúgy, mint én, hogy ha még el is indulnak a választásokon, akkor 15 ezer körüli szavazatra lesz szükségük, hogy bejussanak. A Reményeseknek és a Polgári szövetségeseknek volt kábé összesen négy és fél ezer, meg körülbelül ennyi talán még a maradék két idősebb pártnak is lett volna, de ez még akkor is csak kilencezer és ez nem elég bizony. Ráadásul ott a tudat, hogy 2007-ben a VMDK maradványa és a VMDP sikeresen elpazarolta tízezer Magyar szavazatát!!! Ami után a mélyrepülésüket még markánsabbá tették.

Rég nem látott ünnepi hullám söpört végig egész Vajdaságon nemzeti ünnepünk, március 15 –e alkalmából. Ünneplőbe öltözött a vajdasági magyar Lélek. Érezni lehetett a kollektív összetartozást, a 48-as forradalom mítoszának egyesítő erejét. A megemlékezésekben, a közösen énekelt Himnuszban, a pillanatnyi pátosz csendjében létrejött valami. Egy olyan kapocs, ami a nemzet tudatalattijából táplálkozik. Ilyenkor mintha megállna az idő, és az időtlenségben kirajzolódnak olyan közösségi értékek, amelyek megkérdőjelezhetetlenek.

Óbecsén felavatták Vajdaság első egész alakos Petőfi – szobrát a Magyar Nemzeti Tanács és néhány magánszemély támogatásának köszönve. Az avatón megjelent mintegy 2 ezer fős tömeg jelzésértékű. És szimbolikus jelentősége van a szobornak is. A nép apostola a hagyományaink, a kultúránk, értékeink, megmaradásunk jelképe. Mindenkinek jelent valamit és üzenetet közvetít. A múlt állandóságából a jövőbe mutat.

Vajdaságért – egy normális Szerbiában!

A legnagyobb vajdasági magyar párt ezt a szlogent választotta kampánya körvonalának. Miért, nem egy normális országban élünk? Zöld a fű, kék az ég, nem elég?!

Országunk demokráciában él, sokunknak van kábeltelevíziója, ismerjük a világhálót, McDonaldsokkal is büszkélkedhetünk, mit szeretnénk még?!

Nézzünk csak szét magunk körül. Számoljuk meg a szomszédok vagy épp a családtagok közül, hányan vannak munka nélkül, hányan tengődnek napról napra, hány beteg szorul ellátásra. Dinárunk gyengül, fizetésünk még euróban számolva is, nem hogy stagnál, hanem csökken: 2008-ban az átlagfizetés 413 euró volt, ehhez képest 2012-re 333 euróra esett le. Sokan, mondanom sem kell, még 300 eurót sem visznek haza, miközben az árak csak emelkednek – legalább itt követjük a trendet.

Nézzünk mást!

Az elmúlt évben háborús bűnöseink elfogásáról volt hangos a nemzetközi sajtó, 16 év bizonyult elegendőnek megtalálásukra. Egy normális országban már a háborúkat is tárgyalóasztalokra cserélték, nemhogy bűnösöket hagynak szabadon ünnepelni. Nem válhatunk normális országgá mindaddig, amíg valakik kikívánkoznak onnan: a koszovói válsággal való szembenézés sem halogatható.

Itt lassan már észrevehetjük: ez mégsem egy normális ország. Európai mércével meg aztán főleg nem. Viszont most tehetünk érte! Ne hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk, és főleg ne hagyjuk magunkat becsapni!

Míg mások a hegyeiket, mi a pusztáinkat mutogatjuk. Míg mások erdőiket, mi a szántóföldjeinket próbáljuk megóvni. Míg mások a fejlett iparukra, mi a szorgos földműveseinkre vagyunk büszkék.

Nehéz megfogalmazni, hogy miben vagyunk mi mások, akik itt élünk a Dunától keletre és északra közepünkben a Tiszával. Az sincs kizárva, hogy egyáltalán nem létezik olyan markáns tulajdonság, felfogás, ami bennünket vajdaságivá tesz.

Márciusi nap volt, este 8 óra. A kávéházban füst, asztalonként megannyi társalgás. Egy úriember felállt, felsorolta a nemzet kívánalmait, mindezt 12 pontba foglalva. Majd a mellette álló szavalni kezdett. Innen indultak el, az előzőleges megállapodás szerint, először a jogi egyetemhez az Egyetem utcába. Annak udvarán már egy csapat tanuló várt rájuk s ott rögtön széket hoztak, hogy újból felcsendüljön a vers és a 12 kívánatpont. Innen az orvosi egyetemre mentek, félbeszakították az egyetemi előadásokat és az előbbihez hasonlóképpen jártak el az udvaron, később pedig a mérnöki és bölcseleti kar hallgatói előtt; ugyanez történt az egyetemi téren is. Ekkor már nemcsak az ifjúság vette őket nagy tömegben körül, hanem az utcáról is nagy közönség csatlakozott hozzájuk, mely egyre csak növekedett.

„Ha tíz ember beszél, az nagyobb zajt kelt, mintha tízezer hallgat” (Napoleon Bonaparte)

De jó lenne, ha öt, vagy akár hat emberünk tenné május 6-a után ugyanezt, mert más ember fia nem törődik ám velünk. Más emberfiának mindegy, hogy Koszovó vagy Vajdaság, hisz jelenleg is mindkét terület ugyanakkora támogatást kap, pedig mi itt húszszor annyian vagyunk, akik adót fizetünk.

164 éve elődeink nagy dologra szánták el magukat, március 15-én úgy döntöttek, hogy megpróbálnak tenni egy nagy lépést előre, és ezzel beírták magukat a történelembe.  Egyszerű a recept, ők is fiatalok voltak, mint, mi és nem akarták, hogy a gyerekeik egy olyan világban nőjenek föl amilyenben ők éltek. És ennél a gondolatnál nekem is felcsillan a szemem, mert mintha nekünk is ilyen terveink lennének, nekünk is az a célunk, hogy a valami jót hagyjunk a következő generációnak, ne azt, amit ránk bíztak.

Mintha egy olcsó, vásári komédia szereplői lennénk az utóbbi időben. Egyre több az önjelölt nemzetpolitikai szakértő, aki nagyon tudja, hogy mi jó nekünk, határon túli magyaroknak. Mindenki elemez, véleményez és állást foglal. Közben bonyolódik a több szálon futó történet, lassan színpadiassá válnak bizonyos folyamatok.

Szlovákiában választások voltak a hétvégén. Végigkísértük a felvidéki magyar fiatalok kampánytevékenységét, szurkoltunk nekik, szorítottunk értük. Példaértékű volt az a lendület, kitartás és kemény munka, ami jellemezte őket. Megpróbáltak minél több magyar szavazót megszólítani, kimozdítani a kényelmes érdektelenségből. Nem sikerült. Az MKP nem jutott be a szlovák parlamentbe, a Híd támogatottsága is csökkent. Azt mondják, „újabb magyar kudarc”. Azt is mondják, hogy „az anyaországi politikai törésvonalak” hatással vannak a határon túli magyar közösségekre. Tény az, hogy a vártnál alacsonyabb volt a magyarok választási részvétele és sokan szlovák pártnak szavaztak bizalmat. Elgondolkodtató. Lehet róla véleményünk, és kell is, hogy legyen. De kívülről bekiabálva nem lehet megoldást találni. Minden kisebbségi közösségnek megvan a maga feladata, küzdelme, küldetése.

Ha én magyar embert látok szerb pártnál, akkor mindig a hírhedt Camel cigi reklám jut eszembe a 60-as évekből, amely a reklámján az áll, hogy a legtöbb orvos ezt szívja. Mai fejjel nevetségesnek tűnik, de akkoriban még elhitték az emberek. Talán pár év múlva visszatekintve, mi is így leszünk az ilyenfajta „magyar” politikusainkkal.

                                *  

Én viszont, mégis csak azt mondom, hogy jól csináljuk, amit csinálunk, mi, vajdasági magyarok. Néha homokszem kerül a gépezetünkbe, de sok mindenünk van, amire azért büszkék lehetünk, van nekünk is olyan csavaros eszünk, mint a székelyeknek. Most az cél, hogy 100 ezer szavazatot együtt egy helyre adjuk le, ami nem lehetetlen, hiszen maximum egy lépésre vagyunk egymástól!

Egyike vagyok a vajdasági magyar fiataloknak. Egy vagyok közülük, és sok mindenben egyek vagyunk. Ugyanazt tanultuk az iskolában, ugyanazok voltak a félelmeink a NATO bombázások ideje alatt, vannak közös ünnepeink, szinte mindannyiunknak van internet hozzáférése, vannak közös gyökereink, van egy normálisnak tűnő életünk.

És itt van Vajdaság, a mi Vajdaságunk. Lehet panaszkodni, hogy ez csak az elmúlás tere, hogy nincsenek lehetőségek, hogy a szellem és a lélek szabad szárnyalása gúzsba kötött. Hogy itt szürke minden, a falvainkban egyre több üres ház tátong, hogy a bizonytalanság elborít bennünket. Az van, hogy ez a vidék életért kiált.

Azon gondolkodtam, vajon mikor is kezdett el foglalkoztatni a politika. Vajon mikortól érdekelt ki van hatalmon és milyen rendszert írunk.

Demokrácia. Nem túl régi keletű országunkban, még nagykorúságát sem élte meg, sokan nem is kezelik természetesen. Mit is jelent a demokrácia? Azt, hogy szabadon megválaszthatom a  barátaimat, választhatok iskolát és munkahelyet, dönthetek piros és kék között? Mindezt jelenti és még ennél is többet. Fogalma az egyik legrégebbi politikai terminus, bár történelmileg sok jelentéstartalmon esett át, mára egyetemesek a rá jellemző legfőbb tulajdonságok: politikai szabadság, jogegyenlőség, többpártrendszer. Távoli fogalmak? Igen, pedig napról napra életünk részei. Csak túl sok a közöny. Közöny a politikával szemben. Apolitikusság vagyis politikai semlegesség, felhúzom vállaim és tétlenül nézem, mi zajlik körülöttem.

A jövő a tiétek! Ez az a mondat, amit minden ifjúsági konferencián, összejövetelen mondanak nekünk. Természetesen ez így igaz, de milyen áron, valahogy annyira megváltozott a világ, hogy a minket megelőző generáció sem tudja, hogy miképp kezelje.

Azt, hogy nem tudunk rajta változtatni, abba mi fiatalok túl gyorsan belenyugszunk. Európa szerte megfigyelhető, hogy a nyugdíjakhoz nem mernek a parlamentben hozzányúlni, vagyis csak nagyon óvatosan kezelik a témát, de ha iskolareformról van szó, akkor sokkal buzgóbban teszik mindezt. De hol keresendő ennek az oka? Mint minden embernek, nekünk, fiataloknak is meg van az a jó képességünk, hogy azt hisszük, mi tudjuk legjobban, mi látjuk a dolgokat legobjektívebben. Szánt szándékkal nem csak csupán Szerbiáról illetve Vajdaságról beszélek, mert szinte minden fejlettebb társadalomban nyomon követhető az ifjú generáció apolitizáltsága. Sokszor eltöprengek azon, mikor választásokkor az ismerőseim azt mondják, nem mennek ki szavazni, mert úgysem változik semmi, őket nem veri át senki! Eközben a másik utcáról a nyolcvan éves néni, aki saját unokái nevét is összekeveri, letötyög négyévente vasárnap és a szavaz úgy, ahogy azt neki 60 évvel ezelőtt tanították.